Párhuzamok
Pár évvel ezelőtt egy kedves üzletfelem összeomlott. A pszichiátriára került. ( Csak később tudtam meg, hogy amikor számára megoldhatatlannak gondolt feladattal találkozott a pszichiátriára menekült. Valaki helyettesítette, a probléma megoldódott, s ő folytatta ahol abbahagyta.) Fontos üzleti partnerem volt a Kft. amelynek az ügyvezetője volt, ezért a barátságon kívül ez is közrejátszott abban, hogy meglátogattam.
A pszichiátria nem mulatságos hely. Akik az ottani ápoltakon nevetni tudnak sekélyes érzelmi intelligenciával rendelkező emberek. Az ápoltak csendesen fekszenek, vagy magukban mormolnak, vagy azonnal “rávetik” magukat az érkező látogatókra, hogy elmondják, hogy ők véletlenül kerültek ide, hogy nem bolondok, hogy milyen sérelem érte őket. A legszembetűnőbb az volt, hogy a döntő többségük középkorú vagy idősebb cigány volt. Nem emlékszem rá, hogy gyerekkoromban láttam volna egyetlen zavart elméjű cigányt.Láttam viszont szegényt, akinek a szegénysége ellenére csillogott a szeme amikor a purdéja szaladt felé, láttam vidám mosolyt a fejbőrét maró tetvek ellenére, és láttam életösztönt, élniakarást, életrevalóságot. Láttam patkolókovácsot, drótozót, köszörűst, teknővájót, kosárfonót, handlét a fővárosban. Én még láttam cigánykaravánt és cigány lakodalmat, ahol minden fájt és semmi sem fájt, a mezítlábas lányok eszméletlen ritmusérzékkel táncoltak, a nagyanyáik kártyát vetettek. Dolgoztak, ki-ki tehetsége és tudása szerint, s bár ez a tudás nem predesztinálta őket magasabb beosztásokra.
Aztán jött a rendszerváltás nevű nagy változás. Jött a privatizálás, a sok utcára került ember, értelemszerűen elsősorban az imént említett népcsoport tagjait érintette ez legközvetlenebbül. Ők voltak az elsők akik elvesztették a munkahelyeiket, akiknek feleslegessé vált a foglalkozása, s a társadalom peremére szorultak. Bevezették a segélyezést, s ez a csoport volt az első, akik munka nélkül jutottak jövedelemhez. Nem eléghez, de arra sokhoz, hogy a feleslegesség érzése uralkodjon el rajtuk, hogy megárthasson a semmit-tevés, a cél nélküli lődörgés. Ezek az emberek még munkához szoktak. Minimum guberálniuk kellett a napi betevőért.
A városi cigányság önkormányzati lakásokban, távfűtéssel, gázzal, villannyal, segélyekkel, munka nélkül… Az eddigi életükhöz képest jólétben. De a feladatok hiánya felmorzsolta az idegeket. Megjelent a lakkozott köröm, a smink, a divatos öltözet, miközben eltűnt a tűz, a nevetés, megjelent a flegma, cinikus viselkedés, megjelentek a jogok kötelességek nélkül, s ők maguk megjelentek a pszichiátrián.
Tegnap hirdetést hallottam a TV-ben. “A hosszabb szempillákért!” Szempilla növesztő kencét hirdetnek. Mert köröttünk már nincs más probléma. A fogyasztói társadalom mindent készen kínál. Már nem kell sablont vágni a karácsonyi (húsvéti-, heloweeni-, Mikulás-napi- ) dekorációhoz, mindent megvehetünk. Ezer színben, formában. Ma már nem kell teljesítmény az érettségihez, átengedik a Habsburg Tarzan “kitalálóját” a történelem vizsgán, befejezetlen egyetemi tanulmányokkal, egyetlen munkával töltött nap nélkül próbálkozhat az ifjú nemzedék tagja miniszterelnök lenni, és – természetesen – kitermelődik a magas fenntartású, semmihez sem értő “nő”, az apu kocsijával és pénzével hódító izomagyú gígerli. Megjelennek a jogok kötelességek nélkül, s ők maguk megjelennek a drogdílerek karmaiban….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: