“Bolond az, aki a saját világában él. (…) Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.” (Paolo Coelho)
Vajon a “világ” hogy tolerálja ezt az álláspontot? Vajon az érintettek hogy viszonyulnak a kérdéshez?
Az egyik legrázósabb téma a gyerekkel való bánásmód és kötelesség. A félreértelmezett “társadalmi” elvárások miatt ma az emberek többnyire nem a gyermek aggódó szülei, hanem a rabszolgái. Kezdődik a játszótéren, ahová szépen felöltöztetve, drága, frissen vasalt ruhácskákban egymást túllicitálva a megjelenést illetően, hozzák jól ápolt, szépen felöltözött anyukák a kicsiket. Többnyire igyekeznek megakadályozni egy kisebb esést is. Ha mégis “felborul” a kicsi, anyuka kétségbeesetten kapja ölbe, úgy vigasztalja, mintha tragédia történt volna. Teszi mindezt azért, mert fél a környezet ítéletétől, fél, hogy rossz anyának fogják tartani, pedig ezzel a magaviselettel a gyermekének komoly károkat okoz. Hajlamossá válik a kicsi elvárni, hogy a szülő helyette még a sírást is átvállalja.
A “jó szülő” képében tetszelegve később szembe fordulnak az iskolával, a pedagógussal és mindenkivel aki a gyermek helytelen viselkedését kifogásolja. Pedig a gyermeket nem csak a szülő, hanem a társadalom is neveli, nevelné, az a társadalom, amelybe a gyermeknek be kellene illeszkednie. Ehelyett – a szülő a társadalommal szembeni felállásának megfelelően – a gyermek a társadalmat ellenségként fogja értékelni, amelytől el kell határolódni, és a véleményét semmiféleképpen nem kell figyelembe venni. A szülő elvárásait pedig könnyű kijátszani, hiszen nincs a nap 24 órájában a gyerek mellett, hogy tudja, a nagy szófogadás az ajtó becsukódásáig tart. Onnantól kontroll nélkül, kapaszkodók és korlátok nélkül – szülő szerint boldog gyermekkort megélve – bizonytalan léptekkel téblábol az ellenséges világban.
Kamaszkorára a gyermek megszokja, hogy ő diktál, és elfogadja azt a felállást, hogy a szülőt az ő kiszolgálására “találták fel”. Természetes, hogy ellenszolgáltatás nélkül élhet, lakhat, kap tiszta ruhát, ebédet és vacsorát, zsebpénzt, okos telefont és okos órát, saját TV-t a szobájába, internetet, és full servicet, amibe a szennyese összeszedése is beletartozik. A gyerek ki is használja, nem ismeri fel, hogy kimarad az életből. Mindazt ami az önbecsülése táplálását szolgálja azt a szülei végzik helyette. Mikor ráébred már késő, és a szülőt fogja hibáztatni az életképtelenségéért. Tudom, megjártam ezt az utat. De akkor amikor “benne” voltam a sajátomnak éreztem, s boldog voltram, hogy levehetem a gyerekemről a terheket, mindazt, ami számomra valamikor oly nehéznek bizonyult. Csak most, amikor ennek a csődjét élem meg érzem, hogy milyen hibás is volt ez a “liberális” magatartás. Nem is csodálkozhatom, hogy a gyerek nem kér többé a segítségemből, hiszen elvettem tőle a felnőtté válás felelősségét.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: