Levél a Fejlesztési Minisztérium ügyfélszolgálatának:
Tisztelt Címzett!
Megkaptam és tisztelettel köszönöm a támogatást, amit a hűtőgép cseréhez kaptam.
A kiutalással felkerestem az Extrem Digitel üzletét a Mammut I-ben, ahol 2017 11.26-án elkészítették a szükséges dokumentumokat, s december 6-ra közös megegyezés után vállalták a szállítást. Erre a napra haza utaztam, hogy átvehessem a hűtőt, amely sajnos nem érkezett meg. Ezután telefonon hívtam az ügyfélszolgálatukat, ahol egy névtelen hölgy arról tájékoztatott, hogy a szerződött szállítójukhoz kellene fordulnom. Nem én vagyok a szerződött fél, így nem is értettem, hogy miért én, de megtettem. Hívtam a nevezett cégtől kapott telefonszámot (Royal Sprint) ahol is fél óra után sem vették fel a telefont.
Ezután újra hívtam a forgalmazót, ahol is Fábián Éva elmondta, hogy csúszásban vannak, és a megbízás még el sem került a szállítóhoz. A történteket e-mailben jeleztem a cégnek, amire nem kaptam választ. Ma, 2017.december 7-én újfent telefonáltam az Extrem Digitelnek, (9:45, Nagy Szilvia) amikor is nem kaptam meg a felettes szervük nevét és címét, sőt! a hölgy hangosan kinevetett. Jól szórakozott a tehetetlenségemen.
A csere-hűtőt 6-án délben kipakoltam, kivittem, helyet csináltam a másiknak, hogy rendben átadhassam a szállítónak. A belőle kipakolt áru mára kiolvadt, mintegy tízezer forint károm keletkezett.
70 000 forintos nyugdíjam mellett dolgozni kényszerülök 72 évesen, nyitott mellkasi műtét után, ezért időzítettem úgy a szállítást, hogy ne legyen munkakiesésem. Most nem tudok visszamenni dolgozni, ami napi szinten 7 300.- forint minuszt jelent. A károm több lesz, mint az önök által adott támogatás. Szeretnék jogorvoslatot kapni, de nem tudom, hogy merre induljak.
Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy ilyen esetben hogy tudom visszakapni az utalványomat, és visszamondani ezt a vásárlást.
Köszönettel veszem a segítségüket, tisztelettel:
Szász Marianne
3151 Rákóczibánya Kazári út 12.
+36206636013
HGCS/2017-112106