A távolság köztünk néma út,
melyet megjártunk már mind a ketten
Miénk volt egykor a Tejút,
S nem szálltunk rajta önfeledten.
Mentünk magányosan, göröngyös
Földön bolyongtunk – ó! Árva lelkek!
Életünk gazdag és mégis sivár
Soha nem leltünk igaz szerelmet.
A zsarátnok most új szelet kapott,
Lángra lobban majd a száraz ág?
Vagy szívünk már öreg, elkopott?
Hogy ne menj, érv és indok volna száz
De lelked már régen elhagyott.
Ha maradsz, az élet megaláz!